2010. március 21.

Idézetek a bizalomról

“Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.” (Hudson Taylor)
Nagy dolog hinni magadban, és még nagyobb hinni a többiekben.” (Tatiosz)

“Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy “madárka tolla se hull ki” az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak, ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít. A tunyák és a gyávák, akik bólogatva és hümmögve, Istenre bíznak mindent: a válságos pillanatban Isten szava nélkül maradnak.” (Márai Sándor)
“Ha eluralkodik rajtunk a félelem, a kétségbeesés, a megszokás, az állandóság, a reménytelenség, és a tragikum hálát adhatunk Istennek a bajor cukormázas kekszért. És szerencsére, ha éppen nincs keksz akkor is megnyugvásra lelünk egy ismerős kéz érintésében, vagy egy kedves gesztusban, egy apró biztatásban, vagy egy szerető ölelésben, vagy mások vigasztalásában.”
(Stranger Than Fiction/Felforgatókönyv)
“Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.” (Seneca)
“De ha azt tartod barátodnak, akiben nem bízol meg ugyanannyira, mint magadban, súlyosan tévedsz, és nem ismered eléggé az igazi barátság jelentőségét. Mindent együtt tisztázz barátoddal, de elsősorban vele légy tisztában. A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni.” (Seneca)
“Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben – de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.”
(Walter Anderson)
“A gyanú megbetegít, a bizalom meggyógyít.” (tuvai közmondás)
„A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!” (Ralph Waldo Emerson)
“Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.” (Ernest Hemingway)
“Mennyivel többször szólal meg az emberismeret úgy: Vigyázz, mert ismerlek! - mint így: Ne félj, mert ismerlek!” (Osvát Ernő)
“Amit eddig láttam arra tanított, hogy bízzak a Teremtőben annak ellenére is, amit még nem láttam.” (Ralph Waldo Emerson)
“A csendes feszültség nem bizalom, csupán visszafojtott aggodalom.”
(Linda Dillow)
„Isten létében hinni ezt jelenti: nem érvek előtt hajolok meg, amelyekkel vagy egyetértek vagy nem, hanem egy személy előtt, aki bizalmamat kéri.” (C.S. Lewis) 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm,Andrea! "Nagy dolog hinni magadban, és még nagyobb hinni a többiekben."(Taitosz).....persze...Taitosz_tudomásom szerint_nem volt keresztény-így csak önmagában,és a többiekben tudott hinni. Úgy gondolom,fontos a bizalom az emberek felé,de-hívő keresztényként-én IstenBEN hiszek.

    VálaszTörlés
  2. >>" Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.” (Seneca)"<< Különösen Seneca bölcs mondása tettszik! Nagyon jó,és erős! Köszönöm,Andrea hogy Megosztottad!

    VálaszTörlés